Ez a fesztivál két napos szokott lenni és bár mindkettő a színekhez kapcsolható, egy picit másképp zajlik. Az első nap nevezhető a szolidabbnak.
A Hóli története
Élt egyszer egy Hiranjakasipu nevű démon, öccse, Hiranjaksa és húga, Hóliká. Öccsét Visnu ölte meg 3. avatárjának, Varáhának a formájában. Ezt Hiranjakasipu meg akarta bosszulni, ezért elvonult szigorú lemondásokat végezni, hogy halhatatlanságot és egyéb erőket szerezzen. De mialatt ő távol volt, Indra megtámadta otthonát. Nárada bölcs szerencsére megvédte a démon fiát, Prahládát, aki bár démoni származású volt, isteni tulajdonságokat fejlesztett ki Nárada tanításainak hatására. Ezért Hiranjakasipu úgy döntött, megöli a saját fiát.
Többször is próbálkozott, de nem sikerült neki. Egyik alkalommal Prahládát és Hólikát (saját húgát) mágjára vetette, de akkor Visnu Naraszinha alakjában megjelent és megvédte a fiút, de Hóliká sajnos elégett. Hóli napján azt ünneplik, hogy Prahláda életben maradt (csak hogy kerek legyen a sztori, Hiranjakasiput aztán végül Visnu megölte).
Első nap azzal kezdik, hogy egy nagy mágját gyújtanak, ami megöli a gonosz szellemeket. Erről lemaradtam, már csak a hamut láttam a Gangesz partján.
Ezt követően kezdődik a színes őrület. Színes porral kenik össze egymást az emberek „Happy Holi” felkiáltással. Szvámí Prémánanda kente rám az első csíkot, aztán sorban mindenki, aki szembejött. Szvámídzsí utasítása az volt, hogy ebédig nem moshatjuk meg magunkat.
A helyiek már előre figyelmeztettek, hogy másnap olyan ruhát vegyek fel, amit aztán el is dobok, mert a második nap már nem a színes porról szól, hanem az örökké a ruhába ivódó színezett vízről. Meg a csatáról…
Húsvéti locsolkodás kicsit másképp
Az első nap csak finomkodás volt. Az ásram bejárata elé kihelyeztek nagy mennyiségű színes port (rózsaszín, zöld, kék és sárga), ebből bárki vehetett, hogy összekenjen másokat. Igazából a fejet kenték csak be, a szolidabbak tilakot tettek fel, a rutinosak néha az egész arcot beszínezték. Szvámí Prémánanda feje is sok színben pompázott.
Na, de a második nap… A félősek bezárkóztak a szobájukba és csak enni osontak ki lábujjhegyen. Délelőtt csak azokat lehetett látni, akik bulizni készültek. Rajtam kívül csak férfiak voltak. Bár még mindig csak fél kezem volt, úgy döntöttem, bevállalom én is, de egy kreatív csavarral: esőkabátban. Mikor megláttak a többiek, sírtak a röhögéstől, ilyet még nem láttak szerintem.
Segítettem az előkészületekben, azaz vízipisztolyok segítségével színes vizet töltöttünk lufikba. Már ekkor úgy befogta a kezemet a víz, hogy tudtam, nem csak a ruhám fogja bánni. De azért bíztam az esőkabátban. Amikor kész lettünk, mindenki csak várt és fél szemmel a másikat leste. Valakinek be kellett vállalni, hogy elkezdi 🙂 Aztán hirtelen eldurrant az első lufi valaki hátán és ezután nem sokra emlékszem. A lufik hamar elfogytak, de valahogy előkerült két slag is, aztán egy vödör. El tudjátok képzelni. A falubeli gyerekek is megérkeztek időközben – ők már túl voltak egy meneten, már az alapján gondoltam, ahogyan kinéztek – és hogy a finálé még drámaibb legyen, mikor már – rajtam kívül – mindenkiből csorgott a színes lé, jött a maradék színes por is. A végeredmény: egy pirosaszöld egységes szín ruhán, hajon, arcon… Az esőkabáton csak nyomokban találtam sárga és rózsaszín foltokat 🙂
Sajnos fotó nem sok készült, de azt elmondhatom, hogy a retinámba örökre beleégett ez az ünnep.
U.i.: és édesség is volt ebédre…
