Vízum ügyileg elég kényelmetlen helyzetben vagyok. Egy évet tartózkodhatok Indiában, de 90 naponta kell csinálnom egy ki-be lépegetést, mert egyhuzamban ennyit engedélyez az ország. Nem ítélkezünk, elfogadjuk, megérteni nem értjük meg, de mindegy. Az a nagy szerencsém, hogy van egy védőangyalom, aki folyamatosan segít, így történt, hogy lett egy barátom Nepálban.
Aparajita egy nagyon kedves fiatal lány, illetve már férjezett hölgy, aki szintén jógaoktató és védőangyalom kérésére lehetőséget adott nekem, hogy a ki-be lépegetéseknél meglátogassam Kathmanduban, ahol szállást és étkezést is biztosít, egyszóval semmire nincs gondom. Hihetetlenül önzetlen felajánlás, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Így történt, hogy első ilyen dobbantásom alkalmával Nepálba utaztam. De az utazás nem egyszerű, 10-12 óra autóval, vagy még több busszal, Risikésen keresztül, ezért első alkalommal nagy bajban lettem volna, ha nincs egy másik védőangyalom Delhiben, akinél megszállhattam az utazás előtt 1-2 napra. Szváminí nem csupán szállást adott, hanem körbejárhattam vele a környéket, és két szomszéd barátnőjével az Aksardam templomot is meglátogattuk – ez utóbbi első számú védőangyalom kifejezett kérésére.
Utazás Delhibe Uttarkashiból
El nem tudom mondani, milyen fárasztó és kemény ennyit utazni, főleg a hegyek között, úgy, hogy egyébként simán a Mecsek szerpentinjein 20 perc alatt hányingerem van. Mondjuk ehhez képest jól bírtam, a taccsot sem sikerült kidobni, de iszonyatos stressz volt az egész.
Uttarkashiból Risikésbe az ásram autójával utazhattam, ami egyrészt ingyen volt – nem elhanyagolható tény -, másrészt ismerősökkel együtt kicsit könnyebb volt, mint egy állami fapados buszon zötykölődni.
Zötykölődés így is volt, leghátul ültem, ahol minden egyes bukkanónál a fejemet a plafonba vertem. Még jó, hogy volt biztonsági öv, különben elveszítettem volna pár csigolyát a 6 órás úton.
Egy alkalommal megálltunk reggelizni a Tehri víztározónál, a látvány fantasztikus volt, leírhatatlan. A saját kis ételemet ettem, amit a szakács csomagolt nekem az útra. Bár kínálgatták nekem a parathát és chait, de biztosra akartam menni a már bevált ásram koszttal.
A kiszolgálás ezen a helyen rendkívül lassú volt, így elég sok időt vesztettem, hiszen Risikésből még el kellett jutnom időben Delhibe Szváminíhez, aki már nagyon várt engem.
Buszozás Indiában
India érdekes. Aki ezt úgy értelmezi, hogy kaotikus, annak tragédia az utazás is. De ahelyett, hogy panaszkodunk, jobb elfogadni, ami történik és elengedni az elvárásokat.
Mótidzsí, az ásram sofőrje, amikor megérkeztünk Risikésbe, a buszpályaudvaron egy Volvo buszt keresett nekem, nem pedig az államit – gyanítom, első számú védőangyalom keze van a dologban. Igaz, dupla annyiba került, de még így is bőven olcsó, ahhoz képest, hogy kényelmetlen is. De legalább nem olyan kényelmetlen, mint az állami.
Szó se róla, semmi bajon a fapadossal, csak egy óriási bőrönddel kellett utaznom – mert egyesek, akiknek neve Nitin, ígértek egy kisebb utazótáskát, aztán nem tartották a szavukat… 🙂 Az állami buszra pedig egy nagy bőröndöt felpaszírozni igazi csoda. (Visszafelé sikerült, de erről később.)
El kell meséljem, hogy milyen egy indiai buszpályaudvar, mert ilyet én még az életben nem tapasztaltam. Ez olyan, mint egy bolhapiac, mindenki ordít, hogy „idegyere-eztveddmeg-ezalegjobb-válasszengem”. Nem lehetett hallani mást, csak a jegyszedők kiabálását, ordibálták a végállomás nevét, ahova a buszuk ment. Nekünk ezt a hangot kellett követni: „Dillidillidillidillidilli”.
A Volvo buszon elől ültem, hányinger kilőve, és még egy minimál légkondi is volt. Mellém okosan nem ültetett a jegyszedő senkit – gondolom a külföldiekkel nem akar keveredni a nép, de nem bántam, mert a lábam így fel tudtam pakolni végig. Mégiscsak 5 órás út volt ez is.
Egyszer álltunk meg pisiszünetre egy kedves kis helyen, és aztán zötyögés tovább. Este 9-re értem Delhibe, reggel 8 órás indulással az ásramból. Kemény volt, de megcsináltam.
Aksardham templom
Aki Delhiben jár, ha teheti, ne hagyja ki az Aksardham templomot. De egy egész napot kell szánni rá, mert nagyon sok program van, amin érdemes részt venni. És persze a végén ott a hatalmas fast food jellegű étkező a legkülönbözőbb indiai étellel, de persze azért van fagyi meg kávé is, csak úgy mondom 🙂
A bejutás kicsit nehézkes és macera is. Táskát nem lehet bevinni, van egy csomagmegőrző, amiben megmondom őszintén, nem volt semmi bizalmam, de végül mindenünk megvolt a nap végén, a telefonok is. Merthogy telefont sem lehet bevinni, max. a pénztárcádat és egy minimál neszeszert. Nem lehet fényképezni és videót készíteni, ezért csak távoli képet tudok mutatni, amit már sötétedéskor készítettünk.
Pizza party
Mielőtt Nepálba repültem volna, még aznap délután áthívta a lányokat Szváminí, hogy legyünk egy kicsit együtt. Ritu sajnos csak hindiül tudott, Divya viszont egy picit beszélt angolul, úgyhogy azért volt egy kis csacsogás, pletykálkodás is.
És mivel az ásramban nagyon hiányoltam a nyugati kaját, Szváminí úgy döntött, hogy a sarki étkezdéből rendel egy pizzát. El kell mondjam, nem igazán nevezném pizzának, vastag tésztás, pici, ízre és állagra is kicsit más, és a „sajtos” azt jelenti, hogy a panir van rajta, ami igazából talán a gomolyasajthoz vagy a tofuhoz hasonlítható, de egy pillanatig sem panaszkodtam, isteni finom volt és nagyon jól esett.
Nepálból visszajövet ismét Szváminínél szálltam meg, de azt majd a következő bejegyzésben írom le. Ha másról nem is, a furi gyümölcsökről mindenképp ejtek pár szót 🙂
