Túl vagyunk egy 9 napos ünnepen, ami nem más volt, mint a Navarátri, azaz Durgá kilenc aspektusát ünnepeltük 9 napon át. Sajnos elég félholt állapotban indult számomra ez az ünnep, mert egy makacs torokgyulladás ágyhoz kötött napokra, de szerencsére aznapra, mikor az egész kezdődött, pont lement a lázam.
Az ünnep kezdete
Még az elején hittem a csodákban, azaz volt egy olyan őrült gondolatom, hogy az ünnepek Indiában pontos menetrend szerint zajlanak. Illetve hogy általában mindennek van egy menetrendje, amire előre fel lehet készülni. Naivitás, kérem szépen.
Napokig próbáltam a csoport számára infót szerezni az ünnep menetéről, de azon kívül, hogy feldíszítettek egy sátrat, sok minden nem derült ki.
Október 15-én, vasárnap volt az első nap, amikor én már rég az ágyat nyomtam lázasan, és még ilyen állapotban is az infót vadásztam, hogy vajon mikor kezdődik. A csoport azonban kapott valami tippet egy reggel 11-es kezdésre és díszmagyarban elindultak – persze nekem erről elfelejtettek szólni, ami enyhén szólva nem esett jól, mert az egy dolog, hogy beteg vagyok, de ha még betegen is értük cselekszem, akkor az egó elvárja, hogy minimum egy infót én is kapjak. Persze sértődöttségem oka az egó, meg az elvárásokhoz való ragaszkodás, ezt kellett először kidolgoznom magamból ezen az elvonuláson – de ez egy későbbi történet.
Miután kiháborogtam magam, kiderült, hogy mégsem 11-kor kezdődik, hanem délután. Így hát tovább várakoztunk.
Na mire elkezdődött volna, egy olyan zuhi szakadt ránk, hogy még a szerzetesek is ráncolták a homlokukat. És a zuhival itt lehűlés is jön mindig, ezért úgy döntöttem, hogy épp félgyógyultan nem fogok lemenni és mezítláb ácsorogni a hidegben a sátor alatt, szakadó esőben. A többiek természetesen lementek. De azt nem tudom, hogy mi történt az első nap.
A második naptól a kilencedikig azonban szó szerint non-stop lent voltam. A többiek kifázták-ázták magukat első nap, ők csak elvétve jöttek le kis időszakokra, nekem viszont másnap már sokkal jobb volt az egészségem – no meg az időjárás is, így fogtam magam és pokrócba csavarva végigültem az egész napot. Aztán az összes többit is. Ekkor derült ki számomra hogy mi is lesz ezen az ünnepen pontosan.
Az első és legfontosabb program, Szvámí Átmánandával a Déví Máhátmjam (vagy más néven Durgá Szaptasatí) chanting. Reggelente 9 körül egy púdzsával indul minden, majd a púdzsá vége felé, kb. 10:00-10:30 körül megérkezik Szvámídzsí a sátorba, és 6-7 pap társaságában elkezdi az egész könyv felolvasását. A mű tulajdonképpen Durgá kilenc aspektusához szóló mantrák gyűjteménye. 13 fejezete van, illetve van egy bevezető és egy záró mantrasor is. A Szvámí Szatjánanda által írt Chandi Path könyvet olvastuk fel gyakorlatilag.
Ebédig kb. eljutottunk minden nap az első fejezetig – a bevezetés igen hosszú – majd fél 2 körül teaidőig, azaz 3-ig, ami a csövön kifér, de legalább a 8. fejezetig ledaráltuk, majd tea után rögtön folytattuk, hogy az esti szokásos szatszangra végezzünk, ami 5-kor kezdődött, és az ünnepek alatt az is kint a sátorban. Talán csak egy nap volt csúszás, de a másik szvámí, Prémánandadzsí türelmesen kivárta a sorát. Ilyenek ezek a mahátmák.
Különlegességek az ünnep alatt
Az ünnep nyolcadik napján, azaz a következő vasárnap volt az ünnep legfontosabb napja, ugyanis ekkor több fontos eseményt is rendeztek.
Az első egy nagy tűzszertartás, amit havannak neveznek, de mi jadnyáként ismerünk. Ott volt az ásram három vezető szvámíja, valamint a papok, és aki a tűzszertartást végezte, egy jómódú házaspár.
Ezt követően délután egy másik igen különleges esemény történt, aprócska leánygyermekeket díszítettek fel és ültettek körbe a sátorban, ők jelképezték Durgá kilenc formáját. És mivel ők voltak „Az Istennő”, mindegyiküknek ajándékot osztottak, megmosták a lábukat, adakoztak nekik, leborultak előttük. Igazán megható volt, bár én azzal voltam inkább elfoglalva, hogy rájöjjek, mit keres egy kisfiú a kislányok között – mint kiderült, ha már ott volt ő is, odaültették, ne maradjon ki a jóból.
Ami még számomra vicces volt ezzel kapcsolatban, hogy erről sem tudtunk semmit, a konyhában vagdostuk a zölséget, mikor valaki szólt, hogy azonnal menjünk ki, mert elkezdték. Ezt jeleztem is vendéglátó szerzetesünknek, Jatidzsínek, aki nagyot nevetett és közölte, ő három embert is megkért, hogy szóljanak neki, ha kezdődik, de még ő sem ért oda időben… Na ez az indiai menetrend. 🙂
A harmadik érdekesség egy nagy lakoma volt. Az addigi kolostori kaja már mindenkinek kicsit „megülte a gyomrát”, az ember néha már vágyik a „bármi más”-ra. Na most megkaptuk. Nagyon finom és különleges fogások és rengeteg édesség jött körbe, és alig fértünk el az étkezőben, olyan sokan voltunk. Mennyei volt az étel, amelyet a fent említett házaspár finanszírozott. Képet nem készítettem. Hamar elfogyott.
Emellett még a szokásos esti szatszangot is megtartották minden egyes nap, azaz mantrázás és utána felolvasás a Rámájanából. De mivel nagyon sok vendég jött a Navarátrira, egész más volt ez egésznek a hangulata, kint a sátor alatt, a sok pappal és vendéggel.
