A Navarátri és a Dípávalí két fontos ünnep ősszel. De míg a Navarátri kifejezetten Durgá különböző aspektusaihoz kapcsolódik, azaz az isteni anya különböző formáit ünneplik, addig a Dípávalí – vagy más néven Diváli inkább egy nemzeti ünnepnek tűnik. Bár valójában emögött is valamilyen vallási történet húzódik (nem is egy), de szerencsére Szvámí Prémánanda Dzsí teljesen kitisztázta számomra az ünnep jelentését és értelmét, amit hamarosan megosztok veletek.
A meghökkentő ünnep
Számomra kifejezetten sokkoló volt, amit a fény ünnepe alkalmából művelnek itt Indiában ) A csoport utolsó tagja, aki legtovább kitartott velem, a karácsony hasonlatot hozta és valóban, kicsit olyan érzés volt, mintha karácsonyra készülődés lenne. Ahogy mi otthon már novemberben feldíszítjük a városokat, főtereket, plázákat, úgy itt is már napokkal az ünnep előtt nekiáll mindenki a dekorálásnak.
A dekoráció pedig nem más, mint fény. Fény, fény és fény mindenütt minden formában. A kolostort is úgy feldíszítették, hogy attól tartottam, hogy még a Holdról is lehet majd látni. Bár ez legyen a földönkívüliek problémája.
Fény alatt elsősorban elektromos dolgokat értek, azaz égősorok lógtak az épület tetejétől az aljáig. Minden égősor a létező összes színű izzót tartalmazta.
Emellett a hagyományos olajmécsesekből is rengeteget meggyújtottak, de ezeket már csak az ünnep napján.
A fény ünnepe is – ahogy más ünnepek – a holdfázishoz van kötve, így minden évben más napra esik.
Petárdák kontra papok és szerzetesek
Na ha valami vicces volt, akkor az a Fény ünnepének legfontosabb két estéje. Ekkor derült ki számomra, hogy ez az ünnep nagyjából a mi augusztus 20-i ünnepünknek felel meg.
A fény mellé ugyanis igen durva hanghatások is társultak. Nem, itt nem tiltott a petárda, legalábbis ezen az ünnepen biztosan nem, sőt, életkorhoz és foglalkozáshoz sincs kötve. Úgyhogy égnek álló hajjal figyeltem, ahogy a gyerekek egymás mellett durrogtatták a petárdákat, a nagyobbak a rakétákat és tűzijátékokat. És hogy ki osztogatta nekik? A rakétákat az egyik pap, a csillagszórót pedig maga a kolostor vezetője, Szvámí Prémánanda. Valahogy kicsit olyannak tűntek, mint két díler… „Mátádzsí, gyere, itt egy csillagszóró”… „Petárdát kérsz vagy rakétát?”
Mit is ünneplünk a Fény ünnepén?
Bárkit kérdeztünk, mindenki mást mondott. Volt, aki Laksmít említette, aki jó szerencsét és gazdagságot hoz oda, ahol fényt gyújtanak neki. Megint más azt mondta, hogy azt ünneplik, hogy Krisna kiszabadította az egyik démon által elrabolt többezer nőt. Aztán volt, aki a Rámájanáról beszélt.
Kicsit összezavarodtam ettől a sokféle indoktól, no meg a hihetetlen mennyiségű fénytől és a folyamatos petárdázástól, de természetesen Szvámí Préma hatodik érzéke kitűnően működött, így másnap megkérdezte, hogy tetszett az ünnep. Mondtam, hogy nagyon szép volt, csak ez a nagy zajongás zavart, főként azért, mert nem tudtam másra gondolni, minthogy halálra rémítjük ezzel az állatokat és a növényeket. Na hát erre meg is jött a válasz egy igen szép tanítás formájában:
„Igen! Pontosan ezért csináljuk! Minden szokásnak Indiában megvan az oka. Semmi nem tudomány ellenes. A tűzijáték keltette hangnak pont az a célja, hogy a nemkívánatos rovarokat, kártevőket elriassza, elpusztítsa [Szvámídzsí egyébként kertészmérnök, mint én…:) ]. A Dípávalí ünnep a nyár végét jelképezi és ilyenkor a tél kezdetével a káros rovaroknak el kell pusztulni.”
-„De a nem káros állatok is megijednek.”
„Igen, meg is kell ijedniük. Ez is egy oka a petárdázásnak, hogy az állatok ne váljanak olyanná, amilyenek az emberek, inkább meneküljenek el ettől. Ezt tanulják meg belőle.
Az emberek folyton hangot adnak ki. De a hangnak is több formája van. Van a hang, ami kijön a szánkon. De van, amelyik nem jön ki, mert csukva van a szánk, de attól még hangot adunk ki. Van egy másik hang, amit nem hallani, mert nem éri el a hangszálakat, a torkot. És van egy még finomabb hang, amivel kommunikálni lehet, akár az állatokkal is. Ha megfigyeled a madarakat, az állatokat, ők megérik egymást. Figyeld meg, ahogy a madár csipog és egy másik válaszol rá. Majd megváltozik a csipogásuk, mert mást ondanak. Az egyik megkérdezi: ‘Hogy vagy?’ A másik válaszol. A hang mindenütt folyton ott van, nem kerülhetjük ki.
A petádákkal a teremtés hangját is megünnepeljük. Hangja van a teremtésnek és a természetnek is: földrengésnek, vulkánnak stb.
A Dípávalín a fényt és a hangot ünnepeljük, a két legősibb dolgot. Minden ünnepnek megvan az oka és jelentése. Minden tudomány alapú, de hogy fogadtassuk el az emberekkel? Hát úgy, hogy rendezzünk köré egy ünnepet. Minden ünnep mögött ott van a tudományos ok.”
