A spirituális vezetők tiszteletére rendezett ünnepet a június-júliusi telihold napján tartják. A ‘guru’ szó jelentése: a sötétség (gu) eloszlatója (ru). A púrnimá teliholdat jelent.
Ezen a napon a tanítványok tiszteletüket fejezik ki tanítójuk, gurujuk iránt különböző spirituális tevékenységekkel. Elmaradhatatlan a guru púdzsá, ami itt, Uttarkashiban guru páda púdzsá, azaz Gurudév jelképes fapapucsát mossák meg és díszítik fel. Szvámí Prémánanda maga azt vallja, hogy ő nem guru és így nincsenek tanítványai, de valójában a falubeliek, az ásramlakók és más indiaiak vezetőjüknek tekintik, kifejezetten ők ragaszkodtak ahhoz, hogy megmossák Szvámídzsí lábát a guru páda púdzsá után.
Szerény ünneplés volt, ugyanis nem tartózkodott az ásramban Szvámí Guruprijánanda, aki ezeket a rituálékat végzi, és az ehhez kapcsolódó ünneplést. Így a púdzsát és lábmosást követően ebédig kirtanozás volt.
Hogy valami személyes gondolatot is belevigyek, kicsit nagyobb felhajtásra számítottam, 24 órás mahámantrázásra, több programra, megemlékezésre Gurudévről, de ezek megint csak az elmém elvárásai, ezt felismerve semmi csalódottság nincs bennem. Szvámídzsí kihozta ebből az ünnepből a legtöbbet, ami itt és most lehetséges volt.
A púdzsá nagyon szép volt egyébként, mint mindig, de a Szatszang Bhavan-ban tartották, ami egy kisebb terem és hamar zsúfolásig megtelt a levegőtlen pici tér. Kedvenc panditom (igen, ilyen is van, ő az, aki a tavaszi Navarátri alatt megdícsért, hogy jól tudok szanszkritul) vezényelte le a púdzsát másodmagával és Kamraszvámídzsível (sajnos nevekben továbbra sem vagyok erős, fogalmam sincs hogy hívják Szvámídzsít, eleinte úgy neveztem, hogy Szigorszvámí, mert olyan zord mindig a tekintete – pont mint az enyém egyébként -, de mivel hónapok óta ő az ételadminisztrátor, így ráragadt a Kamraszvámí elnevezés).
Majd miután Gulatiji – és aztán sorban szinte mindenki – megmosta Szvámí Prémánanda lábát és virágokkal szórta be, kezdődhetett a kírtan. Na én erről természetesen megléptem, továbbra sem szakít fel bennem az ég világon semmit a zene.
Vishallal beszélgettünk, mire lehet számítani ezen a napon (mert ugye semmilyen programterv nem volt), aki szintén nem tudott semmit (pedig neki mindig van valami infója), de Rámpraszád, egy másik brahmacsári elmagyarázta, akkor lesz, amikor elkezdik. Nekem nincs más dolgom, csak csináljam azt, amit a helyiek. Ha pihennek, pihenjek, ha programot kezdenek, csatlakozzak. Imádom ezeket az indiai tervezéseket… Szóval Vishal említette, hogy ünnepkor szokásos, de szerény lakoma is lesz. Legutóbb Szvámí Átmánanda búcsúztatóján hetedhét országra szóló bazi nagy indiai lagzi volt, és a kaját úgy hozatták, de Vishal azt mondta nevetve, hogy most szeretett szakácsunk, Thapiyal fantasztikus ételkölteményeit kóstolhatjuk némi szokásostól eltérő édesség kíséretében. Nem lettem éhesebb, azt kell mondjam. És még cukorbeteg sem vagyok. De Szvámí Sivánanda diabéteszről írt könyvét már megtaláltam a könyvtárban… csak a biztonság kedvéért…
