Még májusban történt, valahogy nem éreztem fontosnak abban az időben erről külön bejegyzést készíteni. Azonban visszanézve a fotókat rájöttem, hogy ezt a szépséget mégis csak érdemes megmutatni a nagyvilágnak.
Piaci út extrákkal
Úgy kezdődött, hogy Vishallal a piacra indultunk. Az ő kocsijával mentünk, és feltett szándékunk az volt, hogy az ájurvédikus Doctor Mataji útmutatása alapján beszerezzük a hozzávalókat következő heti ABC juice-unkhoz. Mielőtt elindultunk, brahmacsári barátom odafordult hozzám: ‘van kedved megnézni egy templomot is visszafelé?’ Itt így megy ez, random kitalálnak valamit, nincs tervezés. Hát jó, legyen, menjünk, nézzünk meg egy templomot. Nem tudtam semmit, csak hogy kicsit felfelé megyünk a hegyen 10-15 percet, meg sétálni kell még vagy 10-et. Semmi gond.
A piacot hamar lezavartuk, de már ott összegyűlt a csapat, akik eredetileg is a templomba készültek, csak nekik is kellett ez meg az a piacról. Ők egy külön kocsival jöttek. Sandeep volt a fővezér, ő a nagy túrázó a csapatban és az ő ötlete volt ez a kis kirándulás, amire Vishal elinvitált engem is. Azt azonban elfelejtették mondani, hogy nem 10-15 perces az út, hanem 35-40, és a hegyen hideg lesz és eső. Mondanom sem kell, papucsban és rövidujjúban voltam.
A rideg valóság
Hideg lett. Bár fázni nem fáztam, azonban az eső elég stabilan potyogott az égből, így Vishal adott nekem egy melegítőfelsőt, illetve a malajziai csajszival – Sandeeppel jött – egy ernyő alatt igyekeztünk felvergődni a végül csupán kb. 5 perces szakaszon. Rettenentesen csúszos köveken kellett mennünk, viszont legalább a papucsom tökéletesen tapadt. Nem úgy a malajziainak, aki belém karolva próbált egyensúlyozni. Nem ő volt a kisebb, így néha elémkúszott a gondolat, mi van, ha magával ránt a mélybe. Aztán megúsztuk. Majdnem szó szerint.
A templom
Vimleshwar egy pici, de gyönyörű szép Siva templom a ki tudja milyen nevű hegyen, pont nem jegyeztem meg. Lépcsők vezetnek fel hozzá, csak gyalog lehet megközelíteni. Nagyon szép faragott fával van díszítve a kapu is és a templom is. A természet pedig pazar, csodálatos, szálegyenes fenyőfák sorakoztak körben, és ahogy a felhő odébb kúszott az égen, a lemenő nap narancssárga fényben szűrődött be egészen a templom udvaráig.
Nagyon nagy élmény volt, még ha a hófehér ruhám tiszta sár is lett, ezt kár lett volna kihagyni. Lefelé menet a hegy közepe táján Vishal megállt, hogy benézzünk Szvámí Kásí ásramjába is. Erről sajnos képet nem készítetem, de el sem hinnétek, egy kis Nyugat fogadott. Kásí ugyanis izraeli, lemondott a világi életről és Uttarkashiba költözött. Impozáns kis hely, több különálló épülettel. Nagyon szép kertje van, de jobban megfogott a kandalló, amelynek elvezetőcsövére egy kis vályogkanapét építettek, valamint kint a patak vizének elvezetése is látványos volt. Sajnálom nagyon, hogy nem örökítettem meg, mentségemre legyen mondva, az időjárás nem volt épp kegyes.
Ez az ásram azért is a szívemben marad, mert Szvámí Átmánanda többször is ellátogatott ide, legutóbb áprilisban, a Rádzsa Jóga Szútra Tanfolyam alatt. Amikor a tanfolyam végén Szvámí Prémánanda elküldött két ásram lakót, hogy hozzák vissza, állítólag Szvámídzsí ennyit mondott, mikor meglátta őket: „Ahhhhh, Prémánanda!!!”
