Az ájurvéda számtalan egészségmegőrző és egészségjavító recepttel segít bennünket. Most megismerkedhetünk egy igazán finom, és emellett kifejezetten egészséges itallal, ami nem más, mint az aranytej ital.
Aranytej jótékony hatásai
Az aranytej egy kurkumás-tejes ital, amelyhez borsot is adunk, a kurkumin és piperin együttes jótékony hatását használjuk ki. Fő célja a gyulladáscsökkentés, de valójában reggel fogyasztva élénkít, este fogyasztva nyugtat, altat. A legfontosabb összetevőnk a kurkuma, melynek számos jótékony hatást tulajdonítanak: gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, emésztést elősegítő, antioxidáns növelő lehet, valamint serkentheti az agyműködést, sőt, akár depresszió enyhítésére is használható. Az aranytej hatása miatt igen népszerű, ráadásul finom is.

Aranytej recept
Első feladat az aranytej paszta elkészítése. Ez azért is jó, mert előre nagyobb mennyiséget készítünk, amit lezárt üvegben, hűtőben kb. 1 hétig tárolhatunk.
Hozzávalók:
- víz
- 1 csomag őrölt kurkuma
- 1 kávéskanál őrölt bors (én színes borsot használok)
Elkészítése:
- A pasztát kihűtöm és kis üvegben a hűtőbe teszem.
- A kurkumát és borsot összekeverem egy edényben.
- Felöntöm annyi vízzel, hogy palacsinta állagú legyen.
- Elkezdem melegíteni, de nem forralom. Lassan a vizet magába szívja a por, egy meleg-forró paszta lesz belőle.
Aranytej fogyasztása
Az aranytej készítése egyszerű: minden este egy púpos teáskanálnyit kb. 2-3 dl tejbe keverünk, adunk hozzá egy csepp zsiradékot (lehet kókuszolaj vagy olivaolaj) felmelegítjük, nem forraljuk. Ízesíthető akár mézzel, kis gyömbérrel, fahéjjal, kardamommal. Sokféle recept kering az interneten, érdemes több variációt kipróbálni, mindenkinek máshogy ízlik.

Ne forraljuk, hanem melegítsük, így a kurkumin és piperin össze tudnak kapcsolódni. A zsiradék azért kell, mert segíti a felszívódást/beépülést.
Vegán aranytej
Manapság már sok negatív dolog kiderült a tejtermékekről, a nagyüzemi állattartás kegyetlen módszereiről nem is beszélve. Ezért egyre többen térnek át a vegán étrendre. Szerencsére akár magunknak is készíthetünk otthon igazi, finom, egészséges növényi tejet. Én is sok évvel ezelőtt már áttértem a növényi alapú táplálkozásra, így tapasztalatból meg tudok osztani vegán étrend szerinti aranytej receptet.
A receptben csak a tej módosul. Lehetőleg saját készítésű, enzimdús, nyers házi növényi tejet készítsünk hozzá. Én mandula- és diótejet szoktam készíteni este, frissen, az aranytej fogyasztása előtt.
Mandulát 12-24, diót min. 24 órára beáztatok. A magokból kb. 50g-ot használok, ez 1 adag lesz. Az áztatóvizet kiöntöm, a magokat leöblítem, majd turmixgépbe teszem 250-300 ml vízzel. Összeturmixolom jó alaposan, majd egy sűrű szövésű zsákba öntöm, kipréselem egy edénybe a folyadékot. A fennmaradt mandula vagy diótöretet nyers vegán édességekhez használom. A tej sűrű, habos lesz.
Mivel javarészt nyers vegán táplálkozást folytatok, ezért a tejet csak kézmelegre melegítem, beleteszem az előre elkészített aranytej pasztát vagy aranytej port, vagy külön a kurkumát, gyömbért, borsot. Adok hozzá némi fahéjat, ez ad egy édeskésebb ízt neki, mivel a tejet nem édesítem. Elkeverem a tejben, majd ha már kézmelegre melegedett, akkor leveszem a tűzről és így melegen fogyasztom.
Aranytej tapasztalatok
Az aranytej rendszeres fogyasztása nagyon jó a szervezetünk számára. Amit mindenki említ, hogy este fogyasztva segíti az elalvást és nyugodt alvást. Reggel kipihenten ébredünk tőle. Reggel viszont inkább élénkítő hatása van, energiát ad, serkenti az agyműködést.
