Helyes testgyakorlás
A testgyakorlást ászana néven ismerjük. Az ászana jelentése: kitartott póz. Valójában a stabil ülőpózra utal, ahogy meditációban ülünk. Ez azonban egy nyugati ember számára akár egy percig is kínszenvedés lehet, hiszen nem vagyunk elég rugalmasak, egészségesek, hogy akár több órán át mozdulatlanul keresztbe tett lábbal üljünk. Ezért az általunk ismert ászanákat, jógapózokat gyakoroljuk, melynek fő célja, hogy a meditációban a testünk ne zavarjon meg bennünket.

Ászanák a jógában
Az ászana tehát eredetileg maga a meditációs póz, amelyben mozdulatlanul akár órákat is eltöltenek a jógík.
Ehhez a rugalmasságot a többi jóga ászana adja. Ahhoz, hogy mozdulatlanul üljünk, kellően rugalmasnak kell lennie a testünknek, illetve tökéletesen egészségesnek.
Az ászanák célja
A test rugalmassága elsősorban a gerinc rugalmasságán múlik. Tehát az ászanák elsődlegesen a gerincre hatnak, visszaállítják a gerinc rugalmasságát, egészségét. A hatha jógában a pózok kitartása és sorrendje segíti ezt.
Az ászanák a gerinc mellett a belső elválasztású mirigyekre is hatnak, valamint segítik a nyirokkeringést. A különböző pózok különböző szervekre is hatnak, masszázsban részesítik őket, ezáltal fokozzák a szervek vérellátottságát, javítják állapotukat.
Mindezek mellett, hozzáadott értékként a külső vázizomzatra is hatnak, az izmokat rugalmassá teszik, erősítik, nyújtják.
Ászanák jótékony hatásai
Az ászanák sok apró sikerélményt nyújtanak, amikor elkezdünk gyakorolni. Ha a jógagyakorlás rendszeressé válik, sok fizikai szintű problémától megszabadulhatunk. Minden ászanának ismert a konkrét hatása. Létezik például ászana fejfájásra, de akár az ászana magas vérnyomásra is megoldást jelenthet. Az ászanák hatásai sokrétű lehet, ezekről a Sivánanda alaptanfolyamokon részletesen is tanulunk.
Ászana sorrend
Az ászanák sorrendje nagyon fontos. Egyrészt egymást követik az előre- és hátrahajlítások, valamint az ászanák az energiapályára és csakrákra is hatnak, mégpedig megfelelő sorrendben.
Ászanák típusai
A Sivánanda jóga alaptanfolyamokon 12 alap ászana fogalmával, hatásával ismerkedünk meg, valamint megtanuljuk azokat helyesen kivitelezni, hogy a megfelelő hatást érhessük el. Emellett a napüdvözlet ászanasort is megtanuljuk, ami bemelegíti a gerincet és a vázizomzatot.
A jógapózok között van álló ászana, fordított ászana, egyensúlyozó ászana stb. Mindegyiknek megvan a maga szerepe az ászanasorba állítva, illetve önállóan is.
Ászanák és relaxáció
Fontos, hogy a testgyakorláskor minden egyes ászana után relaxáljuk, ez többek között megakadályozza, hogy izomlázunk legyen, illetve a relaxáció alatt tudatosíthatjuk magunkban az ászana hatását. Jógagyakorlás előtt egy hosszabb relaxáció segít, hogy elengedjük a külvilágot és a gondolatokat és tudatosak lehessünk a jógaóra alatt. A gyakorlás végén egy hosszabb relaxáció pedig segít a tökéletes háromszintű ellazulásban.
A relaxáció is ászanában történik, amelynek neve savászana, azaz hullapóz.
Tehát az ászanázás nem sport, hanem egy magasabbrendű célhoz vezető út egyik alsó lépcsője. Aki rendszeresen ászanázik, egészségessé válik, megfiatalodik és felkészíti fizikai, mentális és spirituális szinten is magát a fejlődésre.
Helyes légzés
Az alapelvek közül a második a helyes légzés. Amikor már a testet elkezdtük rugalmassá tenni, a gerincet és a belső szerveket egészségesebbé, akkor az asztráltestben is normalizálódik az energiaáramlás. Az energia a prána, amelyet a természetből mindenhonnan magunkhoz veszünk, de legnagyobb mennyiségben a légzés során a levegőből. Ahhoz, hogy minél több pránához jussunk, el kell sajátítanunk a helyes légzéstechnikákat. Érdemes megismerkedni a légzőrendszerünkkel, a tüdő három részével, mert így érhetjük el, hogy a tüdő minél nagyobb felületét bevonjuk a légzésbe.

Miért van szükségünk pránára?
A prána mozgatja a testet. A prána ad erőt minden mozgás, mozdulat elvégzéséhez, még a gondolkodáshoz is. A pránafelhasználás meditációban és relaxációban minimális, hiszen sem gondolat, sem testmozgás nincs, azonban egy stresszes helyzetben, vagy sportolás közben, esetleg mély gondolkodást igénylő feladatoknál (pl. tanulás közben) hirtelen megnövekszik a prána felhasználásunk. Ha nincs elég pránánk, hamar elfáradunk, kimerülünk. Ezért ha folyamatosan helyesen lélegzünk, folyamatosan pótoljuk a felhasznált pránát, életenergiát.
A prána felhasználása
Fizikai energia, az elme összpontosítása, lecsendesítése, tiszta és éles gondolkodás, egészség, ezt mind pránával tudjuk elérni.
Helyes relaxáció
Helyes relaxáció az, amikor a test és az elme is pihen. Ekkor minimális a pránafelhasználás, a fizikai test energiával töltődik fel, az elme pedig lenyugszik, a gondolatok megszűnnek és minden sejtünk megpihen.
A tökéletes pihenéshez, feltöltődéshez három szintű relaxációra van szükség.

Fizikai relaxáció
A fizikai testnek szüksége van pihenésre, de nem csupán az izmoknak, hanem minden egyes sejtnek. Akkor teljes a fizikai relaxáció, ha a lábujjunktól a fejünk búbjáig minden izmunk ellazul, nincs semmilyen feszültség a testben.
Mentális relaxáció
Az elme megpihentetése is fontos, hiszen a pránát, energiát csupán gondolatokkal is fel tudjuk használni. Ha egész nap és még éjszaka is folyamatosan pörög az agyunk, rengeteg energiát pazarolunk el. A mentális szintű relaxáció segít abban, hogy elengedjük a gondolatokat, megállítsuk a prána pazarlást és lenyugtassuk elménket. Ha az elme nyugodt és békés, sokkal jobban tudunk teljesíteni a munkánk során is.
Spirituális relaxáció
Van egy harmadik szintű relaxáció, ez pedig csak akkor valósulhat meg, ha fizikai és mentális szinten is sikerült teljesen ellazulnunk. A lelki vagy spirituális relaxáció lényege, hogy összekapcsolódjunk valódi önvalónkkal, amely mindig derűs, békés, boldog. Ez az az állapot, amikor látszólag ok nélkül boldogok vagyunk és ez a boldogság belülről jön.
A helyes relaxáció az, amikor mindhárom szinten megvalósul a pihenés.
Helyes táplálkozás
Helyes táplálkozással lehetővé tesszük, hogy a fizikai sejtünk jó minőségű tápanyagokhoz jusson, mert ebből a tápanyagból épül fel minden sejtünk. Ha a táplálék, amit elfogyasztunk, rossz minőségű, akkor a sejtjeink is hibásak, betegek lesznek, a szerveink nem lesznek egészségesek, a testi folyamatokban hiba lesz.

Táplálékok fajtái
A helyes táplálkozáshoz el kell sajátítanunk némi tudást: milyen típusú ételek milyen hatással vannak testünkre és elménkre, melyek azok, amelyek segítik, melyek azok, amelyek rombolják az egészségünket.
Különböző ételek különböző hatást gyakorolnak ránk. A jógában az ételeknek az elmére gyakorolt hatása nagyon fontos, hiszen cél, hogy az elménk nyugodt, gondolatoktól, érzelmektől mentes legyen. Ez által tudunk csak meditálni.
Az ételek hatása az elmére háromféle lehet: szattvikus (tiszta), radzsaszikus (szenvedélyes) és tamaszikus (letargikus).
Szattvikus hatású ételek:
- friss gyümölcsök, zöldségek
- gabona
- tej
- méz
Radzsaszikus hatású ételek:
- túl forró, túl hideg
- csípős
- édességek
- kávé, fekete tea stb.
Tamaszikus hatású ételek:
- állott, erjedt ételek
- égett ételek
- újramelegített ételek
- gomba
- alkohol
- hús
- tojás
- hagyma, fokhagyma stb.
A legfőbb alapelvek a helyes táplálkozásban: vegetáriánus életmód, mértékletesség, tudatosság.
Pozitív gondolkodás és meditáció
A jóga célja a megvilágosodás, melyet a meditáció által érhetünk el. Miközben meditálunk, a gondolatok megszűnnek, a test eltűnik és kapcsolatba lépünk igazi Önvalónkkal. Ezt azonban nehéz elérni.

Hogyan kapcsolódik össze az öt alapelv?
Az előző négy alapelv a meditáció előkészítésére szolgál:
A helyes testgyakorlással olyan rugalmassá és egészségessé válunk, hogy akár órákat is tölthetünk mozdulatlanul, keresztbe tett lábú ülésben.
A helyes légzés segít az elmehullámokat lecsendesíteni, ha nincs kapkodó gondolat, könnyebb a mantránkra és a fókuszpontunkra koncentrálni.
A helyes relaxációval megtanuljuk, hogy legyen a test és az elme tökéletes pihenésben, feszültségmentesen.
A helyes táplálkozással a fizikai test egészségét, valamint az asztráltest harmóniáját érjük el.
Meditáció és pozitív gondolkodás
A meditáció feltétele azonban a pozitív gondolkodás. Ennek hiányában hiába is próbálkozunk, a szattvikus meditáció nem lesz sikeres. Ezért fontos, hogy a mindennapokban sajátítsuk el a pozitív hozzáállást, és idővel, sok gyakorlás után a negatív gondolatainknak nyoma sem marad. Így már teljes és csodálatos meditációban lehet részünk.
